Csordogál az élet. Bár elég lassan - teszi hozzá a költő.
Apránként lehet csak újratölteni, de ahhoz meg kell várni, míg teljesen kiürül, az pedig még odább van, azt hiszem.
Leginkább melóval, közösségi közlekedéssel, evéssel és alvással telnek a napok, néha megszakítva hétfői focival, szerdai próbával, vagy hétvégi sörrel (bár ez utóbbi csak remény, távolról sem tény). Mindez akár még jól is hangzana, ha nem lenne tulajdonképpen célját vesztett, rutinból és reflexből jövő kényszeredett valami.
Ozirisz ellenben sikeresen és nagy mértékben tompítja az éleket, amiért hálás vagyok. Bár közel 6 és fél kg-os súllyal meglehetős élmény, mikor úgy ébreszt, hogy rátehénkedik a mellkasomra… Hiába, a macskák a legjobb társak a szükségben.
Az lenne a legjobb, ha át tudnánk ugrani a telet, egyből bele a tavaszba – lemosnám, rendbe tenném a bringát, aztán hadd szóljon, hiányzik a tekerés, pedig nem vittem túlzásba tavaly sem, de arra elég volt, hogy rájöjjek: tekerni jó, mindenféle szempontból. Nem mellékesen, ez a piszkosszürke ég is kikékülne némiképp, dögszag helyett születés-illat lenne a levegőben, szóval csupa olyan dolgot hozna a tavasz, amik némiképp előrevetítenék, hogy mégiscsak jó év lesz ez.
Addig is várok, elemzek, leltározok, felszínen tartom a fejem.
Előbb-utóbb eléri a töltés a kritikus mértéket.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.