Annak, akit érdekel

Noha a tökéletes, mint olyan, tudvalevőleg nem létezik, de az elmúlt hétvégém igencsak közel állt hozzá :) Tündéri I.H.T-ammal kivonultunk a Pusztába (gy.k. ez a régi mátyásföldi katonai reptér önkényes elnevezése részemről) és kirándultunk meg lazultunk egy hatalmasat :) Aztán remek hangulatú, kis létszámú házibuli kerekedett nálam, ilyeneket akár minden hétvégén lehetne :D

Szombaton afterparty, filmezés az ágyban (Fluortomi sikítófrászt kapna a gyönyörtől, ha tudná, hogy ezt máshogy is lehet, mint ahogy ő gondolta :P ) , aztán lebonyolítottam egy üzletet a Keletinél Bizalmatlan Evelinnel, aztán a Keletitől végül nem haza indultam, hanem vendégségbe, elfogadva egy feltételes meghívást ;) így alakult, hogy Budán ért a reggel, remek hangulatban, kávézással, túrósbatyu-zabálással, és igazi minőségi beszélgetéssel, ami amúgy az egész hétvégére jellemző volt. 

Aztán meglátogattam Anyukámat, némi lelki támasz nyújtása ürügyén (amennyiben szükség van rá), örömmel konstatáltam, hogy egész szépen dolgozza fel a feldolgozandót, és abból a jó szokásából sem veszített, hogy úgy teletöm kajával, mint a karácsonyi pulykát - hazafelé már gurultam konkrétan, a kapott kaját pedig nem tudtam elvinni a hátizsákomban, muszáj volt szatyroznom, amit - a helyzetre való tekintettel - ezúttal toleráltam, noha gyűlölök szatyrot cipelni :) Hiába, ha szüleim nem lennének ilyen önzetlenül kedvesek, szerintem legalább 5 kilóval girhesebb lennék, ha nem haltam volna mindjárt éhen helyette! :D

Hazafelé utamon megvilágosodtam továbbá: rájöttem, hogyan lehet életet lehelni látszólag tökéletesen halott asztali számítógépembe. Ez a művelet is sikerült (azért most is lekopogtam :D) , és azért némi befektetést igényel majd az ügy, hogy újra régi fényében tündököljön a masina, de multimédiás PC-nek jelenleg is tökéletesen alkalmas a vas. Halleluja! :D

Összességében azt mondhatom, hogy remek csapásvonalon haladnak a dolgaim, hihetetlen mennyiségű energiával töltenek fel az ilyen hétvégék! Kis túlzással konstans vigyor van a képemen, totál kiegyensúlyozott vagyok, pozitív és aktív, és ez nagyon jó. És azt is tudom, hogy kinek köszönhetem mindezt ;) Persze hozzátéve, hogy ha én nem akarnám, akkor hiábavaló lenne bármi erőfeszítés, úgyhogy a hála és köszönet mindkettőnknek szól :D

Őszintén remélem, hogy a jövő hasonló jókat hoz majd, és van egy olyan érzésem, hogy ez tényleg így is lesz.

"Let it roll, baby, roll, all night long!" :)

Jótanácsok a'la The Devil Wears Prada :)

Step 1. Find your post!

Step 2. Find your shelter!

(in hopes of outliving the undead)

Step 3. Build your walls!

Step 4. Maintain protection!

(with ambitions of beating the odds)

...és persze a legfontosabb, ezt külön ki sem kell emelni:

DESTROY THE BRAIN!

Azta, eklektikus egy hétvége volt ez a mostani. Alapvetően parádés, bár némi hamu beleesett azért.

Csütörtökön Stawy megkérdezte, mit csinálok meló után, mondtam, hogy különösebben semmit, szóval leültünk fél6 körül meginni egy sört. Természetesen az lett a vége, hogy a 0:48-as éjszakaival sikerült elindulnom haza, de jó volt, mert megbeszéltünk egy csomó régi sérelmet, és - bár hivatalosan sosem vesztünk össze - kibékültünk. Úgy érzem, nem maradt bennem tüske, minden más aspektus pedig kiderül idővel.

A péntekemre ez a csütörtöki meglepetés-sörözés meló szempontjából rányomta a bélyegét, muszájosnak is éreztem kivenni a délutánt, ami így visszagondolva remek ötlet volt, kicsit rá tudtam pihenni az estére, vendégül láttam ugyanis a tündéri Ideális Hálótársamat :D Aki közép-délután meg is érkezett a 16. kerületi világvégére, ahol imádok lakni, és körbe is vezettem a "birtokon", hadd lássa, miért is választottam ezt a "falut a városban". Hogy ne céltalan legyen a lődörgés, fagyizni indultunk a Szamóca cukrászdába (ami továbbra sem Piroska ugyebár) :D és sikerült akkora adagot kapnunk, hogy alig bírtuk megenni.

Hazafelé pedig, mivel rakoncátlankodott a bal fülem meg a torkom is kicsit, a kedves Hölgy meghívott egy pálinkára, amit egy előttem eddig méltatlanul rejtve maradó helyen, a Jazz Café fantázianevű kertes kávézóban fogyasztottunk el, ott is ragadva pár órára :) Aztán hazamenés, filmnézés, ilyenek... ;) Csak azért nem mondom, hogy tökéletes este volt, mert olyan nincs, az egy délibáb, egy fiktív valami... Jobb szó rá az IDEÁLIS :) Szóval, ideális este volt, még ilyeneket!!! :D

Nem mellesleg, hihetetlen mennyiségű energiával töltődtem fel ezen este hatására, nagyon jótékony hatású ez nekem minden tekintetben! Nem tudok elég hálás lenni érte, és persze a fülig érő vigyort azóta sem nagyon törölte le semmi az arcomról, bár vasárnap azért volt egy időszak, amikor nem volt min mosolyogni... De ha bármikor felidézem ezt a péntek estét, visszatér a vigyorgás :D

Szombaton reggel még kis zenei történelemórát tartottam, amolyan "miből lesz az éneklő medve" vonalon, igazán hálás lehet a Hölgy, mert kevés embernek mutatom meg a sötét és tagadni-való múltamat :D

Aztán indultam szüleimhez, mert Anikó unokatestvérem esküvőjére volt a menet. Ahogy azt vártam, nagyon kellemes hangulatú, jókedvű mulatság volt, tonnányi itallal, remek ételekkel, kedves emberekkel (nagyrészt rokonság, ugyebár, szal' olyasmi emberek, mint én :D), bár zeneileg volt némi katyvasz, Gábor unokatesóm nem állt feltétlenül a helyzet magaslatán, mivel túlságosan engedett a lehetetlen és ízléstelen kéréseknek. Ezt az állapotot éjfél környékén orvosolni próbáltam, mint kiderült, meglehetős sikerrel! Bár nehéz volt idegen anyagból dolgozni, de sikerült pár olyan dalt találni az alapvetően punkrock/metal kínálatból (nagyjából 24 órás setlistet össze tudtam volna rakni, csak mindenki hazaszaladt volna tőle :P ) amire az addigra már megfogyatkozott násznép is örömmel ropta. Szóval jó volt, és itt is hadd jegyezzem meg, hogy Anikó volt az eddigi legszebb menyasszony, akit valaha is láttam! Büszke vagyok rá :D

Aludni Anyuméknál aludtam, és furcsa deja vu volt az ébredés... Amikor azt hallod, hogy Anyukád sírva telefonál, akkor már megint az van, hogy félálomban is tudod: megtörtént az, ami csak idő kérdése volt amúgy is... És persze az Életnek van olyan elb.szott a humorérzéke, hogy a lehető legrosszabb pillanatokra időzítse az ilyen távozásokat. Nyugodjon békében, egyel kevesebb jó ember maradt a Földön. És Ő már legalább tudja az igazságot.

Szóval, ez a sajnálatos esemény beárnyékolta kicsit az egész hétvége pozitív mivoltát, de összességében soha rosszabbat!

Hamarosan ki is találom, hogy a közeledő hétvége miért is lesz hasonlóan jó :D

Rakenroll

Mégsem sikerült lerotty nélkül abszolválni a 'Hegyet, legyengült immunrendszerem nem bírta a strapát. Azért azt hadd tegyem hozzá, hogy jóval enyhébb lefolyású a mostani kehességem, mintha újfent sátoroztam volna, és valahol várható is volt, hogy előbb-utóbb kijön rajtam, bár mindent meg is tettem azért, hogy beköszönjön a göth - és persze akitől és ahogy kaptam, hát tőle és ily' módon egy cseppet sem bánom az egészet ;) Amúgy is már kifele jövök belőle, szóval nincs para.

A hétvégém pazar volt, főleg a péntek - lightos kétszemélyes házibuli-jelleg, a Tavamnál indítva, aztán a Medvebarlangban folytatva, azt kell mondjam, közelítette a tökéletest! :D Szombaton 4-5 körül ért véget, de még tarthatott volna :)

Vasárnap pedig az életmentő látogatás Szüleim birtokán feltette az i-re a pontot.

A hétvégén új rejtett kedvenc dalt is avattam, ehun-e!

Az Élet szép :)

Azt hiszem, ez a 13. Hegyalja fesztivál jó eséllyel pályázik az "Életem legjobb fesztiválja" címre. Ilyen nehéz helyzetben talán még sosem voltam, amikor a képzeletbeli érmeket próbáltam kiosztani. 4 olyan produkciót láttam, ami gyakorlatilag aranyérmes lenne bármilyen más közegben, tehát leheletnyi a különbség közöttük, vagy tán nincs is.

Mielőtt belecsapnék az éremosztásba, dióhéjban összefoglalom, mi is történt Tokajban.

A szállásunk a város szélén volt, ami szerintem tök jó dolog, mivel a folyamatos nyüzsiből kimaradtunk, lehetett (volna) jól és sokat aludni. A sátorhoz mérten igazi luxus volt az ágy, paplan, angol WC, forró zuhany megléte, de sokkal többet így sem aludtam, mint általában, bár az az alvás sokkal minőségibb, mint kempingben, sátorban lett volna. Össze is spanoltam szintén helybéli arcokkal, amíg mormota lakótársaim, Dávid és Ádám szundítottak egyet megérkezésünket követően :)

Nagyjából annyit kellett a bejáratig gyalogolni, mintha Kenesén a nyaralóból mennénk a City-be, nekem nem táv, kb. pont egy/két sör elfogy alatta, hazafele meg csak egy :D arra, hogy a sétálóutcán is lehet menni, csak csütörtökön jöttünk rá, de érdemes volt, mivel enélkül sosem tudom meg, hogy létezik és működik az "Igyad magad buzira" italozó rigmus :D Igazi cock magnet lettem egyik este, kicsit már zavaró volt az ügy :D

A szombat estémet egy igazán kedves Hölgy aranyozta be ;), de az előtte lévő partik is meglehetősen jól adták, itt most nem a fellépőkre gondolok, hanem a disco-jellegű történésekre, pl. a Jäger bár, vagy a Malátabár koncertek után. Előbbinél többet voltunk, vasárnap hajnalban még az Enter Shikari dobosával és énekesével is mulattunk egy kicsit (bár szerintem az énekest kurvára idegesítettük, de hát ilyen ez a popszakma :P)

Na és akkor a koncertek: az első este voltam a legrészegebb (mindig így szokott ez lenni), és szerencsére ekkor volt a legkevesebb vonzó koncert. Csak azért mondom ezt, mert elég durva leosztás volt az idei Hegy, jópár koncerten oda kellett figyelni, észnél kellett lenni rendesen. Szóval, szerdán a fő események: a Set your goals, ahol sikerült egy akkorát borulnom circle pit közben, hogy a táskám tarkón vágott :D, az Arch enemy, amit profi műsort adott, de nem nyűgözött le túlzottan, a Vulgar display of Cover, ami f@sza volt, mint mindig, ezúttal Jozzy-val a bőgőknél, gyakorlatilag estem-keltem az egész koncert alatt, illetve az Engine Earz Experiment-et is megnéztük, afféle jófajta electro volt.

Csütörtök már húzósabb volt, beindult az igazi mozgás: Cherry Bomb-ra lazulás. aztán PiCsa koncerten rúgtam a port a tarajosokkal, utána jött az Ektomorf, ahol még rám szóltak, hogy lejjebb a lábakkal... Everlast bácsiba is belenéztem, de uncsi volt... Aztán jött, látott, és tarolt a Hatebreed... Jééézusom, mekkora volt! Az egész közönség egyetlen hatalmas, fortyogó pokolbéli katlan volt, MINDENHOL csak kezek és lábak repültek. Lett is egy dupla könyökizületem, szerencsére már leapadt :) Szóval HATALMAS volt, annyira a hatása alá kerültem, hogy leültem utána dumálni kicsit, elfeledkezvén arról, hogy a Pendulum DJ-set már megy. Ez után oda rohantam, és a Witchcraft-re sikerült is odaérni, jó set volt, még MC Verse sem idegesített ezúttal :) Vicces volt, faterom sárga oldschool melegítőfelsőjében, ásványvízzel a kezemben, kidülledt szemekkel, vicsorogva X-eltem, mindenki azt hihette, hogy valami durva dolgot szippanthattam :)
Nem sokkal a szett vége után megléptünk haza, másnap ugyanis hasonlóan húzós műsorösszetétel ígérkezett.

a pénteki nap kettős csemegét tartogatott. Kezdtünk egy lazítós Supernemmel, ezt követően Alvin és a Mókusok lett volna a terv, ehelyett Bee-vel és a Balogdanival dumáltam és randalíroztam kicsit, hehe. Depresszióra sikerült visszaérni a nagyszínpadhoz, Szabika hangosítása kb. lemezminőségű hangzást hozott, nagyon rendben volt a cuccos. Ez után jött az első csemege: Skindred a Pepsi színpadon! Kb. fél számot bírtam ki hátul ácsorogva, Ági (akit ez után már csak villanásokra láttam az egész fesztiválon, bár kb. ezt megelőzően is) nagyjából bezavart a pitbe :D Ahol a Skindred zenéjéhez mérten egészen durva és elszánt mosh zajlott, de nálam elfért a dolog :D Jó setet nyomtak, vigyorogva ment a hadonászás mindenkinél :)

És aztán jött az általam egyik leginkább várt produkció: a BIOHAZARD, amit érdekes módon a Borsodi Nagyszínpadra tettek, kicsit féltem is, hogy túl nagy falat lesz ez nekik. Szerencsére nem így lett (a Sonata Arctica viszont jól besz-pta, nem mintha annyira sajnálnám őket :P), szóval hatalmas nagy bulit csaptak, főleg régi klasszikus nótákból, meg pár zsír új zúzdából csemegézve. Hát én újra 17 éves voltam erre az egy óra hosszára, és gyakorlatilag többet voltam a levegőben, mint talpon :D

Dave még megnézte az Evil Nine-t, asszem nem tetszett neki, de ezután részemről csak a zabálás és a sörözés maradt (a töltött zokni a VILÁG LEGJOBB FESZTIVÁLKAJÁJA!), meg a mulatság a Jäger Bárban Zelenka Nóriékkal, remek volt :D

A búcsúest gyakorlatilag végig a Pepsi színpadnál zajlott (volna), először megnéztük a Helia-t, aztán én a Leandert, ezután az Axe lányoknál beneveztem egy zuhanyra :D, utána Insane, aztán Suicide Silence - ahonnan kénytelen voltam eljönni egy véletlen félrement telefonhívás miatt :) Nem bántam meg, Kiscsillagon jól megleptem a Hölgyemet, nem rám számított :) Mint utólag kiderült, mérges volt rám, de remélem, most már nem az. Elvileg letisztáztuk a dolgot, és hát részemről nagyon jót partiztam vele úgy hajnali 4-ig :D

Egy koncert volt még, amit szintén nagyon vártam: ENTER SHIKARI! Több helyről hallottam, hogy nem jók élőben, Gabikának erről a koncertről is ez volt a véleménye, hát nekem nem. Akkora bulit csináltak, hogy ihajj! A setből én egyedül talán a Warm smiles...-t hagytam volna ki, a többi az kellően mozgós volt, hatalmas mulatság lett belőle! A záró Zzzonked végén rendesen le is gyalulták a színpadot, nagyjából egyértelműsítve ezzel, hogy nem lesz ráadás :P

Ezután Paddy and the rats következett Hölgyemmel karöltve :D És végül, egy kajálást követően a Jäger bárban táncoltunk hatalmasat! Igazi búcsúeste hangulat volt ez, Hölgy sátorhozkísérést követően még Brátival odacsaptunk a hajnalnak. Zsenialitás!

Szóval az érmek, a citromdíj és a különdíj:

A citromdíjat az a kiscsaj kapja, aki, miután meghívtam egy rakás piára, elszaladt a sörömmel, majd később ahelyett, hogy elfogadta volna a segítségemet a földön fetrengve felsegítés ürügyén, inkább behúzott egyet, majd újra elszaladt. Remélem, találkoztál később egy amolyan legkevésbé úriember, erőszakos f@sszal, aki jól helyretett, te kis szerencsétlen :D

A különdíjat az általam csak "Igyad magad buzira!" csoportnak hívott, számomra vadidegen 12-13 fazon kapja, akik a Fő tér templomának lépcsőjén nyomták ezt a fura flash mob-ot :D
IGYAD MAGAD BUZIRA! IGYAD MAGAD BUZIRA! :D

A bronzérem ezúttal megosztott: a Skindred és az Enter Shikari kapja, hatalmas volt mindkettő :D

Az ezüstérem a Biohazard zenekart illeti, 10/10 volt, amit csináltak, sosem lehetek elég hálás érte, hogy 14 évet fiatalítottak rajtam :D

Az aranyérem pedig (gondolom, már kitaláltátok) a Hatebreed zenekarnak jár: egyszerűen szavakkal leírhatatlan, ami ott zajlott, gyakorlatilag folyamatos adrenalinsokk volt rajtam :D

No, lehet, h kicsit hosszúra nyúlt, de igyekeztem leírni, amíg még emlékszem :D

Puszi, pacsi!

Maci

Újabb remek hétvége volt ez a mostani. Gyakorlatilag a felét végigaludtam, a másik felét pedig Balatonon, szűk családi körben töltöttem, még az sem zavart különösebben, hogy zsírozásban a konstans vesztes csapatban voltam a játék 3/4-ében :D

Na és előtte a csütörtök este, huhú :D :D Erről nagyon röviden csak annyit, hogy ilyen rövid idő alatt még soha senki nem rakta helyre a sérült egomat, amíg élek, hálás leszek érte! :D Azt az egy dolgot sajnáltam, hogy az az este nem 20 óra hosszán keresztül tartott. Bírtam volna még maradni :)

Na, és ami most jön (azaz holnaptól egész vasárnapig): arconpörgés 4 teljes napig - avagy HEGYALJA fesztivál! Teljesen be vagyok már zsongva, temetném a munkát, de vigasztal a tudat, hogy holnap ilyenkor már javában Tokaj utcáin nyargalunk, aztán szállást elfoglal, környékén körülnéz, aztán uccuneki-fesztiválterületre be, és aztán BUMM egysör, meg BUMM mégegy... A többi meg úgyis jön magától :)

Kis túlzással annyira izgatott vagyok, mint egyszeri teenager az első randin :D

A jelenem tiszta időutazás, ezúttal a szó legjobb értelmében. Mintha legalább 4 évet fiatalodtam volna: ide megyek, oda megyek, sörözgetek, beszélgetek, jó emberekkel körülvéve, ami biztosítja számomra a feltöltődést, no nem fizikai, hanem lelki értelemben :) Fizikailag sincs okom panaszra, jól érzem magam. Szóval minden f@sza :)

Jóleső izgalommal kezdődnek a napjaim, ennek bizonyára az az oka, hogy hihetetlen mennyiségű koncert leselkedik a láthatáron, és ezek a kilátások egy zenebuzi számára az öröm legmagasabb fokait jelentik :D (no és persze a hétfő estémhez hasonló történések is konstans vigyorra késztetnek, még akarok ilyeneket!!! ;) ) No de szépen sorban:

Ma este Suicidal Tendencies a Pardonban, végre le tudom csekkolni őket élőben, állítólag gyilkos produkcióra számíthat minden érdeklődő. Nohát, szétvet a kíváncsiság :)

Aztán jövő 7en Hegyalja, csináltam magamnak egyfajta személyes programfüzetet, amibe szépen felvezettem, mik azok a koncertek, ahol ott szeretnék lenni: 22 buli szerepel benne 4 napra, ez 5,5 koncert/nap - úúúúú de jó lesz!!! Azért igyekszem majd szocializálódni is némiképp, de aki már fesztiválozott velem, az tudja jól, hogy én mindig tartok valahova :D

Na, EZ a Rakenroll :)

Ja, és ha már álomban heroinista voltam ;) , akkor álljon itt egy testhezálló dal pillanatnyi hangulatomról, aminek ezúttal a szövegét tessék figyelembe venni!

Azt kell mondjam, az Élet alapvetően szép :)

Nem is tudom, hogyan nem vettem észre ezt eddig. Ugyanis most realizálódott a szememben, hogy nekem annyian, de annyian szurkolnak, hogy (kis túlzással) ha valamelyik zenekarom koncertjén lennének ennyien, hát elégedetten csettintenék :)

Mostanság azt érzem, hogy a dolgaim rákerültek egy olyan sínpárra, ami jó irányba vezet. Az utóbbi napokban jóformán rám van írva, hogy "nyugodtan beszélgess velem, nem harapom le a fejedet", a pénteki buliból hazafele egy halál ismeretlen csóka is csípőből lejattolt velem, csak aztán esett le neki, hogy még a büdös életbe' nem találkoztunk :) Szóval visszatért a régen látott pozitív aurám, azt hiszem! Ez abból is leszűrhető, hogy azt vettem észre, régen buliztam ilyen jókat, mint mostanában. A VOLT is hatalmas volt, a hajós Insane és utána Stawy-féle iszogatás is kifejezetten jól esett, a Düreres WMD-Cada buli is fergeteg fajta volt, és még az esküvő is pozitív csalódás volt számomra :) Végre azt érzem, hogy élek, nem csak félgőzzel, muszájból, hanem úgy rendesen, élvezettel :)

S hogy mindez minek köszönhető? Nem tudom, inkább csak sejtem. Mert az történt, hogy a végtelen "brainloop-ot", ami hol alig hallhatóan, a háttérben ment, hol pedig az agyam közepén üvöltött, sikerült megragadnom, és egy kecsesnek nem feltétlenül nevezhető, de annál határozottabb mozdulattal messzire hajítanom. Egyszerűbben szólva: elengedtem a francba, az meg ment is, és kifejezett nyugalommal tölt el, hogy végre csend van a fejemben :)

Továbbá az is nagyon jót tett, hogy a készülő Season EP dalait felénekeltem, úgy gondolom, sikerült megragadni a megfelelő hangulatot, és ez is hozzájárult a gyógyulásomhoz. Egész eddigi életem legőszintébb és legszemélyesebb szövegei születtek most meg, a magam részéről nagyon büszke vagyok rájuk.

Hadd tegyem még hozzá, hogy ez nem kizárólagosan saját "achievement", hatékony segítséget kaptam több irányból is ez ügyben, nem tudom elmondani, mennyire hálás vagyok érte a bejegyzés elején említett "szurkolóknak"! Bár tegyük hozzá, hogy hiába adják az ember kezébe a megoldás kulcsát, ha nem jön rá, hova kell becsusszantani.

Nos, bízom benne, hogy... Azaz nem! Úgy hiszem (ez a helyes kifejezés ide), szóval úgy hiszem, innentől jó lesz minden, sőt, még jobb. Ki fog tartani a szerencsém még nagyon-nagyon sokáig :D

Na, arra az antidemokratikus, mindamellett kevéssé racionális döntésre jutottam, így a rezsicsekk befizetése után, látva, hogy annyi zsé maradt a "zsebemben", amiből jó esetben egész hónapban tudom majd etetni a macskámat, hogy innentől sz@rok az egészre, úgy, ahogy van, olyan magasról, amilyen magasról csak lehet. Egész egyszerűen pénzügyi vis maior van már év eleje óta, és ha folyamatosan ezen kattogok, az egyrészt nem változtat az égegyadta világon semmit, másrészt bele fogok rottyanni agyilag. Amúgy is ilyesmi helyzetekre van ez a könnyen és gyorsan hozzáférhető likvid tartalék. Leszarom tabletta ezennel lenyelve, pofa meg befogva.

Tehát az van, hogy ha nincs pénzem, hát szerzek, és amint lehetőségem adódik rá, visszapótolom a malacperselybe. Ennyi, bazmeg.

De amúgy mindettől függetlenül mindenki szarjon sünt, akinek ez a jelenlegi botrányos gazdasági helyzet, valamint ennek folyományaként a benne mintegy részhalmazként megtalálható egyéni anyagi helyzetem ugyancsak siralmas hogyléte akár egy kicsit is felróható.

...és most következzenek a sporthírek.

Harmadika van. Az egy hónapra rendelkezésre álló források megközelítőleg 80%-a pedig kiutalásra került a mai dátummal, ilyen-olyan számlák, hitelek, biztosítások, stb. jogcímén, tovább gyorsítva ezzel egy számomra roppantul nemkívánatos folyamatot.

Ez a folyamat nem más, mint a(z amúgy is csekély mértékűnek mondható) megtakarításaim további rohamos apadása. A maradék zséből hónap feléig sem húzom ki szerintem, valahonnan pótolni kell a hiányt, s persze honnan máshonnan, mint a virtuális perselyből... Ez a mértékű folyamatos, hóról-hóra ismétlődő deficites költségvetés egy kis számolgatásra sarkallt, és elborzasztó következtetésre juttatott.

Ha minden egyéb változatlanul marad a bevételi oldalon, akkor a félretett pénzemnek kevesebb, mint egy év (megközelítőleg 10-11 hónap) elteltével nyoma sem marad majd.

Végkövetkeztetés: ez a jelenlegi pénzügyi pálya ilyen formában fenntarthatatlan.

Akad pár ötletem ugyan, mit lehetne máshogy csinálni, de strukturális változásokra lenne szükség, mivel túlvállaltam magam több fronton is... Azt hiszem, előbb vagy utóbb kénytelen leszek benyelni a békát, és nagyon fájdalmas lépésekre rászánni magam. Gondolok itt olyasmire, mint pl. az EUR-életbizti felmondása, amivel nagyjából 7 kilót buknék el azonnali hatállyal - a havi cash-flow viszont megszépülne tőle. Dilemma ez a javából...

...de a homokóra csak pereg, pereg.

Lassan vagy másfél hete, hogy nem aludtam ki magam. Minden egyes ébredés rohadt nehéz, pont az alfa hullámom közepébe csörög bele az ébresztőóra.

Ennek következtében kib-szott nyűgös vagyok, de tényleg nagyon-nagyon. Ott tartok, hogy lassan MINDEN idegesít, nem kicsit, hanem k.rvára!

Leginkább az idegesít, hogy kellő mennyiségű alvás nélkül a torkom sem regenerálódik eléggé a Szezon-stúdiófelvételek okozta durvulatok után, nagyjából olyan most a beszédhangom, mint Alkesz Sanyibácsi orgánuma a Kispiros Kocsmában zárás környékén. És ma még egy session hátra van a héten, aztán jövőhéten még egy.

Mondjuk minden elpattant hajszálér megéri, zsigeri lesz a végeredmény :D

Ha Istenfélő ember volnék, nekiállnék imádkozni egy pihentető, 8 órás folyamatos alvásért, de hát holnap irány a VOLT, nincs idő ilyen dolgokra... :D

Majd alszom hat láb mélyen, pár évtized múlva. Bár, ha így haladok, hát egyre közelebbinek tűnik az ominózus időpont... :P

Na, egy hét elteltével már nagyjából semmi sem látszódik az arcomon, most már könnyebb szívvel tagadhatom le az égő múlthét péntek hajnalt :) Megtépázott énképem tehát mondhatni, helyrejött, az anatómiai axiómák megváltoztathatatlansága mellett természetesen (szebb tehát nem lettem, de erre már lehet építeni :))

A pesti társasági életből továbbra is kimaradok, de ez a hétvége szerintem mindenért kárpótol majd: Balcsi következik, péntektől vasárnapig!!! Jóbarátokkal, sok-sok sörrel, hanyattdőléssel, feltöltődéssel, nyársalással, csobbanással, szóval minden olyannal, ami egy kenesei hétvége ellenállhatatlan mivoltát meghatározza.

Dájólesz :)

Jövőhéten pedig csütörtökön irány SOPRON! És lehet majd Patton tábornokkal együtt üvölteni, hogy

SHIT LIVES FOREVER!!!

Rakenroll!

Alakul, alakul. Jelenleg csillogó sárgába kezd váltani, a "szokásos" piros kontúrral a szemhéjon :)

Szép látvány leszek a lagzis fotókon...és nem mellesleg, ez a legtutibb csajmágnes! Ugye? :D

Comet...

Minden jel arra mutat, hogy kaptam egy sallert. Na igen, a korlátlan ingyen szesz hamar lebontja a lélek köré civilizált világunk által felhúzott etikai, morális és illemtani falakat, és azt hiszem, ami maradt, ami abban a stádiumban meglátszódott, az minden okot megadott arra, hogy az a valaki bemosson egy embereset - amúgy is morcos voltam odafele menet, ez csak fokozódott... És aztán - mintegy törvényszerűen- jött a BUMM.

Mondanom sem kell, hogy az incidensre nem emlékszem, csak a nyomait látom magamon, minden további csak találgatás. De semmi sem történik véletlenül.

Azt hiszem, kijárt már ez nekem. Bárki is volt az, egy dolog biztos: megérdemeltem :)

Ha ebből nem tanulok, akkor semmiből.

Ezennel ünnepélyesen megfogadom, hogy a büdös életbe' többet nem iszom rövidet.

Pont.

A buszmegálló mocskos és hideg,
Álmosan vársz ott, nem tudod, minek.
Naplódba mindig ugyanazt írhatod,
Elviselt sorsod okát nem firtatod.

Elszívsz egy cigit, mert mások is szívják,
Bírod a hideget, mások is bírják.
Tűröd a szagot és tűröd a sarat,
Rút lelki hegeken lazul a varrat.

Iszol majd egy kávét, mert mások is isznak,
Bízol a sikerben, mások is bíznak.
Ásító sofőr az ajtókat nyitja,
Szívod a nagy faszt, mindenki szívja...

Each day I have another choice too
To try and make things right
I awake from the nightmare
Another day closer to the grave
With a personal affair
And my fright is in moderation
It just might be the death of me
I am aware

I'm not worried about tomorrow
Don't give a fuck about yesterday
To get through this day of sorrow
I must face what comes my way (each day)

Each day I need some kind of release
To pull the trigger on my soul and
Breathe through the bullet hole

I need some peace
Before I am deceased
I want to see my world in its
Negative state became a positive
Place my unleashing all the hate within

I'm not worried about tomorrow
Don't give a fuck about yesterday
To get through this day of sorrow
I must face what comes my way (each day)

Lényeg a lényeg, egész jól megvagyok. Alakul a meccstúladagolás, ami most jól esik. Holnap végre elkezdődik a Szezon-énekfelvétel is - ennek "örömére" még egyszer, utoljára felnyitom Pandóra Szelencéjét: hadd legyen minél érzelmekkel telibb az éneklés... Aztán ha ez megvan, bedobom az egészet a Dunába. Szerintem szó szerint, de ezt még majd kitalálom :)

A pü. katasztrófahelyzetet leszámítva az egyetlen dolog, ami zavar, az az üresség odabenn, amit érezni vélek. Nem tudom semmivel sem kitölteni egyelőre, és hatalmas szerencse, hogy a június ilyen mozgalmas, különben érzékenyebben érintene az ügy.

Fogalmam sincs, hogyan fogom ezt feloldani/megoldani, csak azt tudom, hogy fel fogom/meg fogom.

Amit korábban írtam (kiváncsi leszek, mikor hív bárki is bárhova stb), arra egy apró reakció: ilyenkor derül ám ki, kik azok, akik akkor is mellettem állnak, amikor a látszat mást sugall, illetve kik azok, akik látszólag mellettem állnak, és valójában mégsem. Előbbieknek hálás vagyok, utóbbiak esetében pedig örülök, hogy kiderült, legalább helyére kerülnek a dolgok.

Ja igen, a Facebook-postokat mostantól tudatosan hanyagolom, ha valaki kíváncsi a dolgaimra, vagy arra, hogy mi van velem, innentől kénytelen lesz venni a fáradtságot, és megkeresni valamilyen úton-módon.

Rokk.

Lépésről lépésre kezdek kiegyensúlyozottabb lenni.

Ezt leginkább úgy kell érteni, hogy kisebbek a kilengések, kevésbé viharosak a hullámzások - mert azt hozzá kell tegyem, hogy a kiégett biztosítékok helyei, és a félig-meddig megtisztított merevlemezek igencsak üresek jelenleg. Előbb-utóbb csak feltöltődnek valami jóval, azt remélem.

A pucolásnak azonban koránt sincs még vége, holnap nagy megbeszélés lesz (a többiek tudom, h lesz@rják magasról, de NEKEM AKKOR IS FONTOS), ahol azt hiszem, elég információt fogok tudni gyűjteni ahhoz, hogy meghatározzam, mennyi energiát érdemes részemről az egészbe fektetni. Úgy látszik, így megy ez: ha már borulnak a dolgok, boruljanak rendesen, ne csak úgy ímmel-ámmal... :) De tényleg: öregebb vagyok én már annál, semhogy olyan ügyre vesztegessek nem kevés időt, energiát és pénzt, ami (legalábbis jelen formájában) ilyen nevetségesen keveset ad nekem vissza. Egyedül, vagy akár ketten húzni egy olyan szekeret, amit két ember visszafelé tol, egy meg csak üldögél benne, hát nem valami felemelő dolog, leginkább csak szétforgácsolja az erőforrásokat és fásulttá teszi az embert. Szóval, mindenki azt hiszi, megint nem fog változni semmi, csak azzal nem számolnak, hogy nálam igenis fog.

Mindezeket összegezve, nagyjából ilyesmi a hangulatom:

I swear to end this
I swear to end this now
I fade away, stacking day upon every fucking day
I've lost myself in the blood of heavy fucking April rains
Mistakes are made, regret the weight
Regret, this weight hangs one foot in the fucking grave.
My back, a lifelong scaring. It never fucking heals.
Through the sores of imbedded fucking knives
I suffer every day just to deal
My back, a lifelong scaring. It never fucking heals.
Through the sores of imbedded fucking knives
I suffer everyday just to deal
I swear to end this now
Back pocket full of broken hearts and I don't feel a fucking thing
I've tried to shed this mark but I just can't shake it's fucking stain
The Shards of this cut through this longing wrist
The shards of a broken heart cut through this longing wrist
I suffer everyday just to deal
I suffer everyday just to deal
I'm fighting everyday just to feel

Hamarosan tisztább lesz minden. Most egyelőre olyan a helyzet, mint a jól összekutyult kakaós tejbegríz esetében: elsőre úgy néz ki az egész, mint egy tál sz@r, meg kell kóstolni, hogy kiderüljön, végső soron jó dolog ez.

Ez valahol vicces, valahol meg tanulságos. Úgy látszik, hogy mint anno 10 éve, úgy mostanság is nehezen dolgozom fel a veszteségeket.

íme!

(cím nélkül)

"…mikor a gondolatok ördögi körben mennek agyamban egyre körbe mikor az ágyon fekszem mozdulatlan s egyre csak az csak az jár agyamban hogy mért pont én estem be ebbe a szerelemnek hivott verembe az alján nagyot puffanva míg agyamban csak folyik a hajsza és az üregben meg csak visszhangzik az hogy NEM IGÉRHETEK SEMMIT hát jó ezt tudom de k.rvára nem segít Istenem de szar egyedül megint

s mikoraza kurva telefon gonosz sunyi áruló módon már nem pittyeg vagy két napja, csak néz némán, mindig hallgatva jön az inger kéne valamit tenni hogy érezzem hogy nem vagyok senki hogy nem vagyok kicsi hogy nem vagyok luzer hogy nem vagyok kripli nem vagyok lámer Hogy ember vagyok, sok értékkel csak kéne valaki aki értékel Hát indulni kéne mindegy merre mert ez az egy helyben állás nem visz semerre Csak felemészt és jól behúz egyet és a gondolatok egyre kergetnek…

...és ez a savas érzés torkon ragad Ez az űr ami bennem maradt Nyelem a könnyet, nyelem a nyálat Nyelem az érzést, de lassan fárad a testem a torkom a lelkem a szívem Hideg szürke sötét borús most minden A nap is sápadtan néz a Földre Felhőktől vihartól gyötörve A szél süvít, gúnyosan nevetve Levelet fúj remegő kezembe Erőm kevés, egyre lankad a gondolatok meg csak nem hagynak...

Csak inni egy sört csak még egyet meg még százat meg még ezret Csak menjen a szénsav az arcomba még ha tudom is nem vezet sehova azért én megiszom most még egyet csak hogy vegyek egy pici jókedvet és a jótékony kómába süppedjek amíg újra vissza nem zökkenek de most jóóóóóó…végre picit jóóóó… amig megint egyedül nem leszek, és megint kitisztul a vér, megint az ágyamon fekszem és dúdolom: az Élet mennyit ér?..."

Vicces, nem? A különbség akkor és most között igazából nem több, mint az a bizonyos 10 év... Most is felállok a padlóról, de már nem tudom olyan könnyen lerázni magamról a sz@rságokat és továbblépni - igazából soha a büdös életbe' nem volt ilyen nehéz, mint most. Ezért inkább igyekszem ezt az egészet úgy felfogni, hogy most legalább kiderül, mit bírok, milyen fából faragtak.

Azért arra kíváncsi vagyok, hogy ha nem mennék magamtól is ide-oda amoda, vajon mikor, kitől érkezne az első "nem-jössz-le-sörözni?" kérdés, akár telefonon, akár üzenet formájában?

De annál nagyobb mehetnékem van, mint hogy ki is próbáljam.

Nohát.

Ha nem is jutottam közelebb a megoldáshoz, de egy olyan útra leltem a belsőmben, amin érdemes elindulni, még akkor is, ha nem feltétlenül visz azonnal a célszalaghoz (ami a lelki béke és kiegyensúlyozottság lenne így első blikkre)

Ezt az utat nem igazán tudom egyszerűen megnevezni, egyfajta keveréke a tudatos jelen- és jövőorientáltság misztikus párosának (a múltba révedés RENDKÍVÜL FAJSÚLYOS elkerülésével ötvözve), valamint a fontosabb utamba akadó gondolatok mély és alapos elemzésének.

AZ első utamba akadó gondolat pediglen az, hogy felesleges egy olyan dologhoz vissza-visszatérnem itt belül, ami már régen a múlté. Igen, RÓLA van most is szó, ki másról...

Az jutott eszembe (és ez a hétvége bőven ad rá alkalmat, hogy ezt rendesen végiggondoljam), hogy igazából én, valahol ott mélyen belül, valójában egy álomképhez ragaszkodom. Egy olyan ideális képhez Róla, amit annyira szerettem, és ami már a kanyarban sincs, felváltotta ez az "Új Ő", akiről annyit tudok csupán, amennyit látok, az pedig nem valami sok, és elég kevéssé pozitív...

Elsőként be kell tehát látnom, hogy már semmi sem úgy van, ahogy volt, aztán pedig azt kell belátnom, hogy nem kéne egy olyan dolgot erőltetni, ami szemmel láthatóan nem megy, nem mellesleg totál egyoldalú törekvés.

Ez a dolog pedig nem más, mint az ún. barátság vagy valami hasonló megőrzése közte s köztem. Azért mondom ezt, mert szemmel láthatóan ez csak nekem fontos. Mert világosan látszik, mint a nap az égen, hogy mennyire vagyok én fontos az Ő életében (igen, pont annyira, amennyire érdekli, mi is van velem vagy hogy is vagyok vagy akármi hasonló...), és mégis, valami agyament hülye késztetés folytán ÉN még mindig fontosnak tartom ŐT az életemben, csak tudnám, miért. Nem ad semmit, csak elvesz és lehúz.

A következtetés, amit be kéne végre látnom (és ezt szeretném magamba sulykolni) :

NINCS

RÁ

SZÜKSÉGEM.

Ha ez megvan, ha ezt nem csak mondom majd magamnak, de el is hiszem, sőt, annak tudatában mondom majd ki, hogy érzem: ez így igaz - na, akkor fogom tudni, hogy végre tartok valahova, és jöhet majd a következő lépés.

GO GO GO!

Nos, ígérem, ez lesz az utolsó... De hát Cavanagh bácsi olyan jól összefoglalta, ami most kavarog bennem, hogy ezt még muszáj ide kitennem... Aztán jöhet a DESTROY ERASE IMPROVE.

Most viszont tehát:

"And I feel like I knew you before
And I guess that you can hear me through this song

And my love will never die
And my feelings will always shine

And I know that you just want me to belong to someone
And I guess that now I'll just be moving on to someone

But my love will never die
And my feelings will always shine

I'll never betray your trust
I'll never betray your faith
I'll never forsake your heart
I'll never forget your face

There's a feeling that I can't describe
There's a reason that I cannot hide
Because I've never seen a light that's so bright
As the light that shines behind your eyes

I can see
This life
And what you mean to me

And when I dreamed
I dreamed of you
Then I wake
Tell me what could I do?

I had to let you go
To the setting sun
I had to let you go
And find a way back home...

...Why I should feel this way?
Why I should feel this way?
Why I should feel the same?

Is something I cannot say
Is something I cannot say
Is something I can't explain

I feel you
Outside at the edge of my life
I see you
Walk by at the edge of my sight

Why I should follow my heart?
Why I should follow my heart?
Why I should fall apart?

Why I should follow my dreams?
Why I should follow my dreams?
Why I should be at peace?

I feel you
Outside at the edge of my life
I see you
Walk by at the edge of my sight

I had to let you go
To the setting sun
I had to let you go
And find a way back home

When I dream all I see is you
When I dream all I see is..

I never seen a light that's so bright

Blinded by the light that's inside
Blinded by the light that's inside you"

(azért olyan nehéz lezárnom ezt az egész szarságot, mert majdnem tökéletesen megfelelni látszott számomra, és nem érzem még azt, hogy lesz nála jobb... Pedig az eszem tudja, csak a szívem még nem látja, hogy igen, naná, hogy lesz jobb, pláne annak tükrében van nagyon is így, ami mostanság megy... Mert ez már-már negligálni kezdi az egész együtt töltött időt, olyan, mintha a Hölgy, akit szerettem, nem is létezne már, annyira megváltozott, meg sem érdemli, hogy szenvedjek miatta. És mégis, valami kis sz@r belül még mindig kapaszkodik, csak tudnám, mibe... De rövid úton kicsinálom azt a kapaszkodó kis rohadékot.)

Drága Hölgyek,

Ismételten örülök, hogy segíthettem :) Bár lehet, hogy csak én értelmezem félre, avagy értékelem túl az ok-okozati összefüggéseket, de nekem akkor is úgy tűnik, hogy a legenda él, és továbbra is jó érzéssel tölt el, ha másoknak jó.

Ámde! Most már azért nem lenne feltétlenül ellenemre, ha az én életemben is jótékony beavatkozást eszközölne egy Hölgyemény... :)

Sok dolog történik most egyszerre, ami jó.

Sok a meló a készülő Season EP kapcsán (énektémák helyrepofozása, énekdemozás, rengeteg próba a Düreres bulira), csak az apró kudarcélményeket kéne valahogy kevésbé vehemensen megélnem. Mind1, asszem ez a része helyére kerül hamarosan.

Emellett próbálunk az ex nL tagsággal is, ami szintén faja, végre befejezzük felvételileg azt a 4 dalt, amit már egy ideje szeretnénk rögzíteni/véglegesíteni, aztán valószínű megy le az anyag Nyíregyre keverődni. Vagy nem. Meglássuk.

Úgy néz ki, bőgős-posztra is lesz friss vér az ex nL csapatba, ami szintén jó hír, bár még egy beszélgetés a delinkvenssel kell, hogy ezt véglegesítsük.

Kettő, avagy három buli erejéig Cojones-énekes is leszek, erre is kell tanulni a számokat, meg próbálni, ami szintén jó, mert szeretek zenélni, meg koncertezni, meg ilyenek.

Ámde! Mindezek következtében gyakorlatilag már aludni is alig érek haza... :) Ami nem feltétlenül baj, csak a lakás néha (néha?) úgy néz ki, mint ahol felrobbant valami, és esélyem nincs úrrá lenni a káoszon, valamint a ruhák sem mossák ki magukat... Ez a része szopó :) De megoldom, ahogy mindig.

Ha már az "úgyis megoldod, Balázs" résznél tartunk, jó dolog ez a tavasz, nagyon jó, csiripelnek a madarak, csupaszodnak a Hölgyek, csak hát a legtöbbjük büszkén kihúzva feszít valami csóka oldalán, és az effajta jelenség mindig orrom alá dörgöli a tényt, hogy kapcsolatilag mennyire vakvágányra tettem magamat az utóbbi pár évben.

Fatalisták erre persze azt mondják, hogy semmi sem történik véletlenül; az én-brandet ügyesen és fáradhatatlanul építők újfent hangoztatják, hogy a saját boldogságomat ne másoktól várjam, hanem tegyek érte saját magam, és csakis saját magamtól várjam a változást - és valójában jól elvagyok én magamban is, de néha rohadt erősen rám tör, hogy bazmeg de egyedül vagyok... Nem magányos létre lettem én teremtve, és ezt a hiányérzetet nem igazán foltozza be semmi, főleg nem olyankor, amikor egyes-egymagam fekszem a kétszemélyes ágyban, és nézem a plafont, vagy a fél-élő növényeimet a polcon. Ilyenkor majdnem jogosan érzem azt, hogy engem nem szeret senki se (tisztelet a kivételnek, aki a család).

Néha annyira jól esne egy szimpla "Hogy vagy?" kérdés, de rohadtul ritka sajnos. Erre a tényre akkor lettem figyelmes, amikor is őszinte örömmel töltött el egy majdnem szóról-szóra azonosan elhangzó kérdés a vállalati orvos/rosseb-néni szájából az éves munkahelyi alkalmassági vizsgálaton...

Persze az is lehet, hogy csak azért nem meri megkérdezni senki, mert félnek, hogy válaszolok rá... :D

Szóval, megoldanám én nagyon szívesen ezt az egészet, de (egyelőre) túlnő rajtam a probléma.

Mind1... Ha az a sorsom, ha az a rám szabott életút, hogy magányosan éljem le az életem, egyedül, akár a kisujjam - hát legyen. Állok elébe.

Lappangva bár, de lassan egy hónapja itt figyel a torokfájás. Hol ilyen, hol olyan formában, hol durvábban, hol alig észrevehetően, de jelen van, és ez (mint arra egy kedves Hölgy a minap felhívta figyelmemet) egyfajta jelzés a lélektől, hogy bizony nagy valószínűséggel vannak dolgok, amiket nem mondok ki, mert vagy nem akarom/nem tudom kimondani, vagy nem akarok beszélni róluk.

Ezen a vonalon kicsit végiggondolva az életemet, azt kell, hogy mondjam, valószínűleg igaz a dolog. Annyi, de annyi minden van, amit nem mondok ki/nem beszélek meg senkivel, mert egyrészt alkatilag konfliktuskerülő vagyok, másrészt nem akarok mások lelkébe gázolni, harmadrészt pedig nem akarom, hogy miattam járjanak ártatlan kívülállók rosszul.

De ez már sehogy sem normális, és muszáj lesz a fonalat felgörgetnem egy nagy csomóba. Aztán majd arra építek, ami megmarad az eddigiekből.

Sok embernek tervezek sok mindent mondani a közeljövőben, és vállalom a következményeit. Ezeknek köze van zenekarhoz, Hölgyhöz, haverhoz, baráthoz… Ha tényleg szeretnek, nem pedig csak azt állítják, akkor meg fognak érteni.

Ha meg nem, hát akkor nem is kár értük.

Sikerült egy csomót aludnom, jobban is érzem magam. Volt egy necces pillanatom tegnap, amikor majdnem bepánikoltam - a jobb kezem eléggé megzúzódott, mert folyamatosan zsibbad, de sikerült úgy leheverednem a kanapémra, hogy szinte tökéletesen elzárjak valami ideget, vagy véráramot, vagy valami... Lényeg a lényeg, mikor felkeltem egy teáért, úgy elkezdett lüktetni, hogy azt hittem, befosok, ráadásul a nyakamba is átsugárzott, sőt, a nyelvem alá is... Hát kösz, látens hipochondernek több se kell, már épp elkezdtem vacillálni, hogy ez most akkor trombózis lesz-e, vagy stroke, de azért gyorsan belöktem egy házipáleszt, aztán az egész elmúlt, hálaazégnek.

Mindettől függetlenül eszembe jutott, hogy ha én itt összeesnék és meghalnék, hát legkorábban Anyámék vennék észre a hiányomat, mer' kések a vasárnapi ebédről. Aztán meg hétfőn a főnökeim, mer' a szokásosnál többet kések. És kb. ennyi...

No mind1. Ma kipróbálom, milyen olvadó hóban bringázni. Ha elborulnék, akkor meg csak lesz a közelben valaki, aki összekapar.

Amúgy meg... Áhh, mind1.

Ma már kicsit jobb, de asszem ezen a hétvégén nem megyek sehova. Maradok otthon, kockulok, ha lesz napsütés, bringázom egyet, de leginkább kipihenem magam meg nyalogatom a sebeimet.

Pl. jó lenne, ha ez a rohadt izomláz elmúlna, mert könnyen bele tudok képzelni mindenféle más dolgokat is - jelenleg fáj mindkét karom, a nyakam, a hátam, a gerincem mentén végig, kicsit a derekam és a bal bokám/vádlim. Fincsi, mi? :)

Sok tea, jobbra dőlés/balra dőlés, idióta filmek nézése, Ozival veszekedés/kibékülés, éneklés, eközben folyamatosan sz@rni a világra - ezek várnak rám a hétvégén.