Eléggé cefetül vagyok. Nem egészségügyileg, hanem máshogy. Fasztuggya, mi ez, gondolom, midlife crisis-nek kissé korai, inkább tűnik egy újabb kib.szott hullámvölgynek, és úgy néz ki, hogy ez egy masszívabb merülés lesz az eddigieknél.
Sajnos azt kell észrevennem, hogy még ez a napsütéses időjárás sem képes tartósan javítani a hangulatomon, ami a következőképpen írható le röviden: Basszameg, nincs a világon SEMMI, amiben igazán jó lennék.
Igazából ezt a bejegyzést is csak azért írom, hogy végre leírjam, kiírjam, hátha segít, bár reményt nem sokat fűzök hozzá, de a remény hal meg utoljára ugye, meg hasonló üres, unalmas sz@ros frázisok. De tényleg, végiggondoltam, hogy mi is az, amiben igazán f@sza vagyok, mi az, amire igazán büszke lehetek, és a lista jelenleg teljesen üres, totálisan, még sorszámot sem írtam fel a lapra, annyira nem jutott eszembe semmi.
Ott vannak ugye a zenekarok. Tök jó, meg minden, DE:
- ha a nL-t nézzük, hát az van, hogy gitározni, azt nem igazán tudok, meg igazából énekelni se
- ha a Szezont nézzük, akkor ott csak annyi tűnik fel, hogy énekelni nem igazán tudok, mivel ott nem gitározom. A hörgés szerintem egész f@sza, de abban sem vagyok igazán jó, ha teljesen őszinte akarok lenni. Példának okáért a visítások kurvára nem mennek jól. Maximum komparatív előnynek lehetne ezt felírni, de ha jobban megnézzük, az egész semmi extra, még ha alapvetően hörgéssel nehéz is kitűnni…
Vagy vegyük a melót. Hetedik éve nyomatom a “Vasútnál”, nagyjából 1 éve már egy új csoportban, de hierarchia szempontjából egy kib.szott lépést nem léptem előre, hacsak azt a gumicsontot nem számítjuk, hogy egyre többet utazhatok előadni távoli helyekre, amiket ugyan szivesen megnézek, de önszántamból vajmi kevés az esélye, hogy valaha is nekiindulnék. Ha mellé vesszük, hogy a melóért kapott zséből éppenhogy kihozom nullára a havi ktgvetést, akkor ez az apró gumicsont is még apróbbnak látszik a tény mellett, hogy 6 és fél év alatt SEMMI EXTRÁT nem bírtam felmutatni azon kívül, hogy (húha) jól beszélem az angolt.
Ha már itt tartunk: lehet, hogy jó az angolom, de igazán jó már abban sem vagyok, mivel kikopott egy rakás olyan dolog a szókincsemből, amit ritkán vagy egyátalán nem használok, ergo váratlan és kvázi-hivatalos helyzetben képes vagyok rettentőmód hebegni-habogni, ami azért valljuk be, nem az expert szintet sugallja. Talán komparatív előnynek ezt is fel lehet írni, sőt, lehet, hogy nem véletlen, hogy ANGOLUL HÖRGÖK…
Mi is van még? Ja igen. Lakás. Tök jó lakásom van. Ez egy tény. És milyen szép is lenne, ha ezt a tök jó lakást én hoztam volna össze, hovatovább gazdaságosan! De nem, az a tök jó lakás, amiben lakom, szinte teljes egészében más műve (beleértve állandó lakótársamat, Oziriszt is) – talán a számítógépasztalt leszámítva, ami, ha már itt tartunk, nem valami jó konstrukció, talán azt lehet rá mondani, hogy a célnak megfelel – nem véletlenül nem vagyok bútorasztalos, sem pedig bútortervező. A falat mondjuk részben én húztam fel, de az is inkább Imibácsi műve, és az, hogy kissé egyenetlen a felszíne, javarészt a glettelés kétes kimenetelének róható fel, ami (ki másnak, mint) javarészt nekem köszönhető. Nem véletlenül nem vagyok kőműves. Ezen túl gyakorlatilag egy önjelölt, ámde tehetséges lakberendező találmánya/kreálmánya MINDEN, és tényleg tök jó, csak ez Ő, nem pedig én vagyok. Nem véletlenül nem vagyok lakberendező sem, ha már itt tartunk. Gazdaságosság szempontjából meg… Hát nem akarom kiszámolni, mennyibe is fog fájni a 11millás lakás, de rohadtul nem annyiba’, amennyiből kulturáltan és bosszankodás nélkül meg lehetett volna oldani. Ez is csak egyetlen dologra világít rá: akármennyire is el akarom hitetni a világgal, avagy magammal az ellenkezőjét, az igazság az, hogy rohadtul nem értek sem a pénzhez, sem a pénzügyekhez. Ami már csak azért is elég nagy fricska, mivel 13 éves korom óta (kis túlzással) ezt tanulom, ezen a téren szereztem két diplomát (na jó, másfelet, ne nagyzoljunk) És itt ismételten felhívnám a figyelmet a munkakörömre. Nem véletlenül nem vagyok Teamleader, vagy egyéb más a Cégnél.
Mindezen az ember talán még pár vállrándítással átsiklana, ha volna mellette egy stabil támasz, egy Hölgy képében. Nos, az Élet adott pár lehetőséget, én meg kivétel nélkül mindet elbasztam. Vagy így, vagy úgy, de elbasztam. Hol azzal, hogy nem voltam elég határozott, hol azzal, hogy egy nem feltétlenül releváns kijelentés (“nem vagyok már szerelmes”) meg egy rohadt ribanc jelenléte a baráti társaságomban (akit nem nevesítek) együttesen kikacsintásra késztessen, széjjelkúrva ezzel mindent, ami, (jelenleg nagyon úgy tűnik) a legfontosabb volt az önálló, felnőtt életemben, persze a családomat leszámítva. Aztán most már sírhat a szám, ezt a gödröt magamnak ástam, hát feküdjek csak szépen bele. Ebből is látszik, hogy nem vagyok valami jó a párkapcsolatok terén sem, nem véletlen, hogy nem vagyok házas, vagy párterapeuta.
Családommal kifejezetten jó a kapcsolatom, leszámítva, hogy nem vagyok valami jó testvér, mivel nővérem szerint sz@rok a fejére, és csak akkor találkozunk, ha szüleinknél összefutunk. Mondjuk ha már itt tartunk, ez eléggé kölcsönös helyzet, de valahol igazat adok neki. Szóval öcsinek sem vagyok az a fergeteges. Azért nővérem így is szeret, és ez is kölcsönös, ugyanúgy, ahogy anyám vagy apám és köztem, és persze a rokonságom felé is igaz valami hasonló. De hát anyámnak a büdös életbe’ nem fogok tudni megfelelni, tudom, hogy ez azért van, mert ő mindenből csak a legjobbat akarja nekem, de a kommunikációján kicsit javíthatna, mert nekem csak az jön le belőle, hogy bizony kisebbik gyereknek sem vagyok valami fényes, mert "nem olyan barátnőm van amilyet megérdemelnék" (bár asszem mindenki érzi a kijelentés mögött, hogy nem én vagyok az, akinek mások az "elvárásai") vagy "hogyöltözök mérnemöltözök akoromnak megfelelően" satöbbi, egyszóval nem véletlenül nem én vagyok a sztárcsemete a Családban.
Ilyenkor jönnének jól a barátok, de valahogy mostanság a barátok sem úgy viszonyulnak hozzám, (avagy fordítva? Tudja a fene, még az is lehet) ahogy régebben. Robesszal havonta ha egyszer sikerül összefutni, és nyilván nem ezzel a sok szarral fogok nekiesni, ha már leülünk sörözni, Pálesszel ugyanez a helyzet, Dave totál más irányban mozog, amióta újra nője van és hardcore sportfirkász lett, pedig ő talán még valami okosat is tudna mondani… a Szezon-arcok meg érzésem szerint nem nagyon akarnak hallani ilyen dolgokról, megvan nekik a maguk baja így is, Stawy meg úgyis azt mondaná, hogy “megoldod majd ezt is, mert te mindig mindent megoldasz” – én is ezt hittem magamról, most mégis tanácstalan vagyok.
És igazából talán még ezek sem jelentenének nagy gondot, ha legalább párszor, legalább próbából, valaki azt mondaná, hogy “jól van, Balázs, ügyes vagy” vagy mittomén “szerintem tök jól csinálod ezt/azt/amazt” vagy legalább irigykedne rám valaki, bár nem tudom, ezekből mi az irigylésre méltó. De nem kapok egy fikarcnyi pozitív visszacsatolást sem, senkitől, de tényleg senkitől sem, és ez nekem, mint kvázi folyamatos megerősítést igényló embernek, nagyon is rossz.
Mindezek következményeként, jelenleg úgy érzem, hogy az életem nem tart sehová. Csak állok a langyos, mozdulatlan szarban, és nem tudom, hogy mihez nyúljak, vagy min kéne érdemben változtatni, vagy legalább hogyan tudnék javítani a közérzetemen. Próbáltam csajozni, de az az igazság, hogy kiállásom talán még úgy-ahogy lenne, ha volna hozzá az a bizonyos önbizalom… De most nincs, mert hát egyrészt nem vagyok egy Adonisz, másrészt rohadtul sehol sem tartok a “túllevéssel”, és amíg még a felhős éjszakai égről meg a zorall holdról, vagy a közös kertben a szerencsétlen hintaágyról is Ő jut eszembe, nem is fogok sehol sem tartani, akkor meg hogy a faszba’ kezdjek bármi újba… Meg egyébként is, ki a fasz lenne kíváncsi rám? Mit tudok felmutatni egy Hölgynek a kudarcaimon kívül? A nagy büdös semmit. Max csajozhatnék a zenekaraimmal, de itt újfent felhívnám a figyelmet a fenti eszmefuttatás legelejére…
Akár fejleszthetném is magam, de hát minden képzés főleg pénz kérdése (akár gitár, akár ének, akár tőzsdei tanfolyam, akár nyelvóra a témakör) és itt ismételten felhívnám a figyelmet a havi cash flow relatív rugalmatlanságára. A kör nagyjából bezárult, talán meg tudnám még említeni, hogy van egy biciklim, ami kissé le van rohadva, főleg nyereg szintjén, vagy egy autóm, ami életkor szempontjából az USA-ban is kaphatna már alkoholt, és úgy nagyjából mindig van valami baja (most éppen az egyik hangszóró van megreccsenve). Hirtelen más nem jut az eszembe.
Régebben még úgy voltam vele, hogy tökmind1, mit hoz a jövő, NHL ‘09-ben, meg angolban verhetetlen vagyok. Előbbivel ezer éve, hogy játszottam, szal’ nem hinném, hogy még igaz lenne a kijelentés, utóbbiról pedig már nyilatkoztam fentebb…
És látjátok? Senki sem cáfol meg.
Nincs, aki megcáfolja ezt a sok szart. Mivel nincs is olyan, akinek elmondjam, vagy aki meghallgatna.
