Alakul, alakul!
Bár naptári értelemben nincs még itt a tavasz, de a lelkem valahogy sokkal könnyebb, és ez mérhetetlenül jó érzéssel tölt el.
A fene tudja, hogy tényleg így van-e, de az az elméletem, hogy ez a kvázi-megtisztulás, az elméletileg-s-majdhogynem-gyakorlatilag-túllevés okozta belső változás kifelé is látszik, mert konkrétan az van, hogy szinte bármi bejön, aminek nekiveselkedek :)
No, azért ez egy veszélyes "fegyver", mivel morálisan megkérdőjelezhető ügyekbe minden józan emberi számítás szerint nem kéne belemásznom, de úgy vagyok vele, hogy egyrészt mindenhez két ember kell, másrészt nem élhetek mindig mások vélt vagy valós igényei és elvárásai szerint, no! Abban bízom, hogy az alapvetően jó természetem és igazságérzetem mindig a helyes (az én szemszögemből helyes) úton tart majd.
Szóval, bár ez még nem tendencia, csupán sejtés, de azt kell, hogy mondjam, "az a bizonyos módszer" tényleg működik: foglalkozz azzal, ami örömet okoz, ami feltölt, és a jól-levés átfertőz az életed minden területére. Nem mellesleg, a dalolászás kiemelten hatékonyan gyógyítja a lelket - megyek is mindjárt gyakorolni kicsit :D
Valahogy úgy térek nyugovóra esténként, hogy az jár a fejemben: "B@sszus, ez egy jó nap volt - és a holnapi is hasonlóan jó lesz" és ez nem pusztán egy mantra, hanem k.rvára így is van, és ez jóóóó! :)
Ha ez így megy tovább, akkor ez egy nagyon jó év lesz, ázze! :)
Rakenroll
Maci
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.